Vendégeim véleményei rólam:

"Kedves Kardosné Erzsike!

Szeretnék köszönetet mondani Neked mégpedig több okból is.

 

1. A fiatal felnőtt lányom vízhiányos bőrének szakértő kezelésével látványosan javult a bőrének minősége, ennek következtében kiegyensúlyozottabb és magabiztosabb lett, hiszen már nem érzi az állandó bőrfeszülést az arcán, általad javasolt krémek használatával már nem tömítődnek el a pórusai, szabadon lélegzik a bőre. :)

 

2. Az említett kislányom arcán születése óta értágulat látható, ami óriási problémát jelent számára. A reggeli készülődés jó részét a piros folt eltüntetése teszi ki tetemes mennyiségű kozmetikum és idő felhasználásával. Pontosítok : ), addig kellett ezt a kellemetlen ceremóniát elvégezni, amíg a kozmetikai kezelésed hatására halványodni, majd eltűnni látszik az értágulat.

 

3. A szemöldököm tetoválását túlzás nélkül állíthatom, hogy rettegés előzte meg, ami az előző években történt kellemetlen tapasztalatnak köszönhető. Röviden: pár évvel ezelőtt olyan kozmetikusnál jártam, aki olyan mértékben okozott fájdalmat a szemöldököm tetoválása közben, hogy remegtem az ágyon és csupán a középkori vallatásokhoz tudnám hasonlítani a mértéktelen fájdalmat amit átéltem a hozzá nem értő, nem megfelelő eszközökkel történő eljárás során.

Mivel már nagyon aktuálissá vált az újra tetoválás (kopott a festék és szemmel láthatóvá vált, hogy a szemöldököm nagyon hiányos szőrzettel rendelkezik), utána érdeklődtem, kihez érdemes fordulnom.

 

Ekkor találtam az Angyal Szalon mesterkozmetikusára személyedben. A lehető legprofesszionálisabb kezelést és perszonális kommunikációt élhettem át.Vendégközpontú magatartásod, a kedves és segítőkész odafordulás amit  kaptam az előző durva és elutasító megalázó megnyilvánulás helyett. Maga a kezelés nem volt fájdalmas, az eredménnyel pedig nagyon meg vagyok elégedve.

 

Hálás köszönetet mondok Kedves Erzsike a kezelések minőségéért és a barátságos, hasznos jó tanácsokért, amelyre csak a kozmetikus szakma legkiemelkedőbb képviselője képes.

Bátran merem ajánlani minden ismerős és ismeretlen honfitársamnak az Angyal Szalon szolgáltatásait.

Üdvözlettel: Faragóné Szolnok Erzsébet, Tatabánya 2015.05.21."